Mindig ijesztő visszaszólni a tanárnak vagy a főnöknek

Ezen a héten három olyan ügyet vizsgálunk meg, amikor az egyetemi ombudsman nem az „erős” (mint például a nyilvánossághoz fordulás, vagy egy vizsgálat indítása), hanem kifejezetten a leggyengébb jogait használta: tulajdonképpen csak tanácsot adott a probléma megoldásához, ám ez elég volt. Két ügyben a hierarchiában felette álló személy véleményét kérdőjelezte meg valaki, a harmadikban egy férfi érezte magát kellemetlenül, mert a csupa nő munkatársa a férfiakon poénkodott.

15381_10152307731016274_7089439670185298808_n_1.jpg

Az amerikai Washington Egyetemen tanuló Josh félt miután összevitatkozott az egyik tanárával az órán. Nem tudni, milyen órán történt mindez, de a vita odáig fajult, hogy Josh beszámolója szerint a tanár az óra után azt mondta neki, hogy „nyugodjon le”.

Josh attól tartott, hogy a tanár emiatt megharagudott rá és félt, hogy ezután rosszabb jegyeket fog kapni. Ezután kereste fel az ombudsmant.

Egy szorosan összezárt közegben, mint amilyen az egyetem is, kockázatos nyílt konfliktust felvállalni: vélhetően ezért dönthetett úgy az ombudsman, hogy nem a nyilvánosság segítségével próbálja megoldani a problémát, hanem Josht teszi képessé arra, hogy átlendüljön a nehézségen. A beszélgetések során kiderült, hogy Josh nagyon érzékeny volt a tanóra témája iránt (ezt vélhetően az anonimitás megőrzése érdekében kihagyták a jelentésből), ráadásul idegesen beszélt, ezt pedig a tanár félreérthette és agresszivitásként értelmezhette. Miután Josh a másik szemszögből is el tudta képzelni az eseményeket, találkozott a professzorral, akivel megbeszélték a nézeteltérést és rendezték a kommunikációs hibájukat.

Amy az egyetem egy magas rangú vezetőjével vitatkozott össze egy munkamegbeszélésen. A vezető határozottan, már-már ijesztően durván utasította el az ötletet, ami Amyt megijesztette. Attól félt, hogy a főnök megharagudott rá és a többiek előtt is lejáratta. Ugyanakkor biztos volt benne, hogy meg kell oldani azt a problémát, amit a megbeszélésen felhozott, és ami az egyetemi vezető éles válaszát kiváltotta. Ahelyett hogy közvetlenül a főnökéhez fordult volna, Amy a Washington Egyetem ombudsmanját kereste fel.

Az ombudsman irodája segített neki és együtt dolgozták ki azt a stratégiát, amivel meg lehetett oldani a kommunikációs hibákat. Amy megkérte például a munkatársait, hogy ők is hozzák fel a nehéz kérdéseket, így sikerült megoldani ezt a problémát.

Egyedüli férfiként a csapatban

Az amerikai Washington Egyetemen Brendon azért érezte magát rosszul, mert a munkacsoportjában egyedül ő volt férfi. A munkatársnői pedig rendszeresen mondtak a férfiakra bántó poénokat.

Brendon azért érezte rosszul magát a munkahelyén, mert ő volt az egyedüli férfi a munkacsoportjában, a kolléganői pedig gyakran poénkodtak a férfiakon. Egy idő után ráadásul úgy érezte, hogy a főnökük is elnézte azokat a poénokat, amelyek Brendont frusztrálták. A férfinek több lehetősége lett volna, fordulhatott volna a főnökéhez, vagy formális panaszt is benyújthatott volna a Washington Egyetem HR osztályán. Ezeket mérlegelve először az omdudsman irodáját kereste meg a férfi.

Az iroda munkatársai segítettek neki választani, Brendon végül úgy döntött, hogy ad egy esélyt a főnökének. Nem sokkal az után, hogy Brendon megbeszélte a problémát a főnökével, ő is megkereste az ombudsmant, ahol segítettek neki kialakítani azokat a módszereket, amelyekkel javíthatott a munkacsoport helyzetén, amelyek eredényeképpen Brendon jobban érezhette magát.

Kép: UW Facebook.