Az Eötvös Károly Intézet és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége november végén "Miért lenne jó az egyetemi ombudsman?"címmel cikkírópályázatot hirdetett felsőoktatási hallgatók részére. Olyan, az egyetemi közéletet befolyásoló, általános problémákról vártunk cikkeket, amelyek megoldásában segítséget jelenthetne egyetemi ombudsman működése az adott egyetemen. A beérkezett pályaművek közül a legjobbakat a következő hetekben megjelentetjük az Intézet Egyetemi Demokrácia blogján. Az alábbiakban elsőként a pályázat nyertesének, Koncsag Katalinnak a cikkét közöljük.

Az egyetemi éveim alatt sajnos többször fordult elő, hogy úgy éreztem hátrányos megkülönböztetés ért, kérdéseim süket fülekre találtak. Ez azonban nem az utólagos panaszkodás színtere, így saját ügyeim boncolgatásától most eltekintenék. Annyit azonban megosztanék a tisztelt olvasókkal, hogy cikkemet alapvetően jogorvoslati eljárás során tapasztalt olyan jogsérelmek inspirálták, mint az ésszerű határidő követelményének és a magasabb vagy más fórum által történő elbírálás követelményének elmulasztása volt. Fontosnak tartom, hogy saját tapasztalataimra hagyatkozva összefoglaljam azokat a követelményeket, melyek a hozzám hasonló jogsérelmet szenvedett személyek jövőbeni jogkereséséhez elengedhetetlenek.

Azt hiszem a pályázat kiírójának és magának az ombudsman (vagy ahhoz hasonló intézmények) fogalmazzunk úgy „kiötlőjének” célja sem az, hogy minden hozzám hasonló ember problémáját orvosolják. Ennek egy oka van: nem lehetséges. A független jogvédő szervek célja és rendeltetése, hogy objektíve lehetőséget nyújtsanak bárkinek arra, hogy panaszát előadhassa, ha úgy érzi jogai sérültek. Az ombudsman intézményének létjogosultsága tulajdonképpen két körben vizsgálható: azokban az esetekben, ahol van lehetőség egyéb jogorvoslati eljárás megindítására és ahol nincs. Ezen utóbbitól most én eltekintenék, ugyanis a két téma vizsgálata akár önálló cikként is megállná a helyét. Joggal merül fel azonban a kérdés, hogy miért van szükség az ombudsmanra olyan esetekben, ahol van mód jogorvoslatra? Azért, mert az, az egyes felsőoktatási intézményeken belül közel sem olyan kiforrott, hatékony, mint amilyenre szükség lenne. Persze ismét feltehetnénk a kérdést, hogy vajon nem lenne-e egyszerűbb a jogorvoslati rendszert megreformálni? Természetesen arra is szükség lenne, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy itt pont egy olyan szervről lenne szó, amely a jogorvoslati rendszer problémáit igyekszik kiküszöbölni azáltal, hogy egyéniesíti azt. Az egyetemi szinten működő jogorvoslati rendszerrel jelenleg több probléma is akad. Az előbb említett „gépiesített tömegeljárásokon” felül a másik nagy gond, a jogorvoslat voltaképpen nem jogorvoslat. Természetesen itt is találunk kivételt, van ahol az előírásoknak teljesen megfelelően működő rendszerről beszélhetünk. Más esetben azonban sem az eljáró szerv, sem maga az eljárás nem felel meg az alapkövetelményeknek. Azt javaslom, vegyük sorra, hogy mégis milyen követelményekről beszélünk.

1. A jogorvoslati eljárást egy másik szerv vagy a szerven belül más személy/ személyek kell, hogy lefolytassák.
2. Be kell tartani az ésszerű határidő követelményét, aminek meghatározása ugyan nehézkes, az egyes esetekre levetítve azonban elmaradhatatlan.
3. Tényleges jogorvoslásról legyen szó. Azaz az ügyet részletekbe menően ki kell vizsgálni, eredményéről részletes indokolást kell készíteni.

Amennyiben a felsőoktatási intézmény által nyújtott jogorvoslat nem ennek megfelelően zajlott vagy jogorvoslati lehetőség egyáltalán nem volt biztosított vagy azt a sérelmes már kimerítette, akkor kerülhet sor az ombudsman fellépésére. Az egyetemi ombudsman intézményének megteremtése lehetőséget nyújtana az ilyen jellegű problémák orvoslására. Eljárásával és működésével kapcsolatban azonban van néhány olyan kérdés, amely mellett a cikk írója nem mehet el megjegyzés nélkül.

Számomra nem egyértelmű, hogy a tervezet szerint az egyetemi ombudsman pontosan hol helyezkedne el az egyetemek és a jogvédő szervek rendszerében. Három lehetőség jöhet ugyanis szóba, mindegyik a maga pro-és kontra érveivel:

1. Az első lehetőség, hogy nincs külön egyetemi ombudsman, hanem az alapvető jogok biztosának bővítik ki a jogkörét. Ezzel kapcsolatban az a probléma merülhet fel, hogy az alapvető jogok biztosának pontosan meghatározott esetekben és feltételek teljesülése esetén van lehetősége eljárni, nevesítve akkor, ha a megkereső személy alapjogsérelemre hivatkozik. A kérdés az, hogy az egyetemi szinten felmerülő problémák tekintetében mennyiben arányos az, ha csak és kizárólag alapjogsértés esetén járhat el az alapvető jogok biztosa? Ezzel kapcsolatban fogalmazódott meg bennem továbbá az az eljárásjogi kérdés is, hogy az ésszerű eljárás követelményének mennyiben felel meg egy olyan jogintézmény, ahol az eljárási határidő nem lehet rövidebb 15 (egyes esetekben) 30 napnál? Ezzel a kérdéssel természetesen nem az alapvető jogok biztosának eljárását kívánom megkérdőjelezni, csupán a figyelmet kívánom felhívni arra, hogy az eljárási határidőket is a probléma jellegéhez kell igazítani.
2. További lehetőség, ha az egyetemi ombudsman egy egyetemek felett működő önálló szerv lenne. Azaz az országban egy olyan különálló szerv működne, melynek kizárólagos feladata, hogy az egyetemekkel kapcsolatban felmerülő hallgatói (vagy akár nem csak hallgatói) visszásságokat kezelje. Az alapvető jogok biztosa jogkörének kiszélesítésével ellentétben itt érvényesülne az ésszerű időn belül történő eljárás követelménye, illetve az eljárás megindításának nem lenne feltétele az alapjogsérelemre hivatkozás sem. További érvként szól mellette, hogy az ombudsman a különböző egyetemeken szerzett tapasztalatai által a jogvédelem is egysége is biztosított lenne. Pontos jogkörének meghatározása azonban elengedhetetlen, ill. az intézmény létrehozásához megfelelő jogalap is szükséges.
3. Egy harmadik variációként említhetjük azt, ha az egyetemi ombudsman egy felsőoktatási intézményen belüli, nevezzük így „szuperjogorvoslati” szervként működne. Itt azt kell eldönteni, hogy az újonnan létrehozott jogintézmény betagozódjon-e az egyetem szervezetébe, vagy mint önálló szerv működjön. Véleményem szerint az első lehetőség szóba sem jöhet, ugyanis akkor az ombudsmani szerv legfontosabb jellemzőjét, a függetlenséget veszítené el. Hogy várható el ugyanis az objektív jogvédelem, ha a döntést hozó szerv a saját munkáltatója ügyében jár el? Nyilvánvaló, hogy sehogy. A másik lehetőségen azonban már érdemes lenne elgondolkozni. Az egyes felsőoktatási intézményekhez rendelt, azonban szervezetileg attól elkülönült önálló szerv megfelelne mind a függetlenség, mind pedig a 1. pontban kifejtett egyéb követelményeknek. Azaz nem jelentkeznének a központosítás olyan hátrányai, mint például az egyéniesítés hiánya. Egy ilyen szerv finanszírozását viszont alaposan át kell gondolni. Nem kis pénzekről beszélünk ugyanis akkor, ha egyetemi szinten egy önálló intézményt (mert ugye az ombudsmannak hivatal is kell) kívánunk létrehozni.

A fent említett érveket figyelembe véve kell elgondolkozni egy kvázi jogorvoslati fórum létrehozásán. Az az megfelelő jogalap kell hozzá, szükséges meghatározni, hogy egy egyszemélyi fórumról vagy egy hivatali apparátusról beszélünk-e - annak minden anyagi és eljárásjogi jogainak és kötelezettségeinek meghatározásával. Én szintén óvakodnék a fent írtakra tekintettel az „ombudsman” elnevezéstől is, ez alkalmas ugyanis arra, hogy a jogkeresőt félrevezesse. Mindazonáltal támogatnám az alapgondolat intézményesítését.

Koncsag Katalin